XIV. Leó pápa bemutatta a világnak a címerét (FOTÓ)

A címer mellett a pápa új jelmondata is sokatmondó.

Több amerikai közszereplő szerint XIV. Leó pápa anyai ága a New Orleans-i „szabad színesbőrűekhez” vezethető vissza, a városban ezért történelmi pillanatként ünneplik a megválasztását.
XIV. Leót mint „az első színesbőrű pápát” ünnepelnék New Orleansban, miután egyre több helyen tárgyalt felfedezést tett Jari C. Honora, a város történetét dokumentáló kutatóközpont genealógusa. A kutató szerint a pápa családjának anyai ága legalább az 1840-es évekig visszavezethető a New Orleans-i „szabad színes bőrűek” közé. A tekintélyes National Catholic Reporter a hírt
»Fehér füst, fekete pápa?« címmel közölte.
Troy Carter, a várost képviselő demokrata politikus nyilatkozatban hangsúlyozta XIV. Leó „kreol és haiti családjainkhoz fűződő ősi kötődését”, hozzátéve: „fekete emberként” és „New Orleans büszke fiaként” dagad a keble. A pápa testvére, John Prevost a New York Times-nak nyilatkozva elmondta, hogy apai nagyszüleik Franciaországból származnak, apjuk pedig az Egyesült Államokban született.
Elmondása szerint „ez soha nem volt téma”, és a család nem azonosította magát feketeként. A genealógus a Forbesnak nyilatkozva hozzátette, hogy a katolikus egyházfő anyai nagyszüleit és édesanyja idősebb testvéreit a feljegyzésekben feketeként vagy mulattként azonosították, de a család „átment... fehér etnikai identitásba”, amikor Chicagóba költöztek, ahol Mildred Martinez, a pápa édesanyja, 1912-ben született. A nagyszülei korábban New Orleans hetedik kerületében, egy történelmileg fekete negyedben éltek.
XIV. Leó pápa 1955. szeptember 14-én született Chicagóban. Apja, Louis Prevost, francia és olasz származású második világháborús veterán volt. Bár az elmúlt egy napban édesanyját sok helyen spanyol származásúként írták le, XIV. Leó korábban nem nyilatkozott a kreol örökséggel kapcsolatban, vagy legalábbis eddig senki nem talált még ilyet.
A lap rámutat, hogy a kreol megnevezés a gyarmati időszakban Louisianában született, francia, spanyol és/vagy kreol nyelvet beszélő, a római katolikus hitet etnikai hovatartozásuktól függetlenül gyakorló emberekre vonatkozott. Ma, akárcsak a múltban, a kreol kifejezés túlmutat az etnikai határokon. Összeköti az embereket gyarmati gyökereikkel, legyenek azok európai gyarmatosítók leszármazottai, rabszolgasorban élő vagy szabad afrikaiak, vagy vegyes származásúak. Lolita Villavasso Cherrie, a Kreol Genealógiai és Történelmi Egyesület alapítója szerint
az új pápa örökségének feltárása óriási pillanat a louisianai kreolok történelme szempontjából”
Nyitókép: JOHN WESSELS / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A címer mellett a pápa új jelmondata is sokatmondó.